Dr. Daubner Viktória

Héraklész és a lernai hydra

Héraklész tizenkét próbájának második állomása a lernai hydra legyőzése. A hydra egy sokfejű szörnyeteg, aki beköltözik Lerna tisztavizű patakjába és mocsarassá változtatja azt. A hydrát nem lehet a megszokott módon legyőzni, három feje van, ha levágnak egyet három másik nő helyette, a vére pedig halálos méreg. Szimbolizálja azt, hogy a tudattalan problémáit –  ha anélkül akarjuk lekaszabolni, hogy megfejtenénk másik három probléma lesz belőle. A fejek továbbá lehetnek feldolgozatlan traumák, a korai hiányokból fakadó tudattalan védekezések vagy a kényszeres mintázatok szimbólumai. Sok pszichés probléma úgy működik, hogy ha csak a tünetet próbáljuk levágni, a helyén újabb és újabb formában jelenik meg ugyanaz a dinamika.

Illetve a fejek sokasodása hasonló az idealizációs mechanizmushoz is: hiába látunk meg valamit a narcisztikus terapeutából felmentjük, mentegetjük, így újra és újra visszanő a feje. A halhatatlansága pedig a külső tekintély iránti szükséglet, mint gyökér ok, amivel újra és újra csapdájába tudunk esni.

Valahányszor Héraklész levágta az egyik fejét a szörnynek, csak sokasodtak a fejek és minél erősebben próbálta pusztán erővel elpusztítani, annál nagyobbra nőtt a probléma. A hős megoldása az volt végül, hogy kiemelte a vízből – a megszokott környezetéből a szörnyet és a levegőben vágta le a fejeket, a helyüket kiégette és az egy halhatatlan fejét, amelyet nem lehetett megölni egy szikla alá temette, ahol nem tud többé pusztítani. A narcisztikusan sérült terapeuta manipulációs mechanizmusait is úgy lehet „legyőzni”, hogy nem a hasonló eredetű sérüléseinkből, a korai hiányainkból reagálunk rá, hanem felülemelkedve – a levegőből – közelítjük meg. A víz az érzelmeket szimbolizálja, ahogy a narcisztikus is az érzelmi szálakat tudja mesterien mozgatni, a levegő pedig a racionalitást, ami képes megvilágítani az addigi idealizációt és projekciókat. A fordulat akkor következik be, amikor nem a sok-sok fejjel foglalkozunk, hanem felismerjük a mögöttük álló működést, a probléma gyökerét – mi az a kapcsolati minta ami újra és újra ismétlődik. 

Az, hogy van egy halhatatlan fej, arra is utal, hogy vannak sérülések és traumák, amik nem eltüntethetőek, inkább olyan helyre tehetőek, ahol kontroll alatt tarthatók és nem irányítják többé az életünket. 

Végül Héraklész belemártja a nyilai hegyét a hyrda mérgező vérébe. Maga a szörny eredeti formájában nem élhet túl, azonban a tulajdonsága, hogy mérgező igen. Mintha a legyőzött ellenfél erejéből valami velünk maradna. A különbség az, hogy ami addig ellenünk fordult, az innentől a kezünkben válik a védelem eszközévé. A traumákból, az, amit magunkkal vihetünk, az már nem a mérgezés, hanem a tapasztalat. Ahogyan Héraklész a nyilait, úgy vihetjük tovább mi is azt a tudást, mint értékes zsákmányt, amit a megküzdés során szereztünk. Ez a tapasztalat később segíthet felismerni a hasonló helyzeteket, megvédeni önmagunkat, vagy másoknak utat mutatni.

A legfontosabb üzenete Héraklész munkájának az, hogy csak az tudja legyőzni a hydrát, aki felismeri, hogy ugyanazzal a módszerrel újra és újra csak táplálja, ahogy a gyógyulás is sokszor nem az erővel való küzdelem próbája, hanem a probléma gyökerének valódi felismerését jelenti.

További blogcikkek

Héraklész és a lernai hydra

Héraklész tizenkét próbájának második állomása a lernai hydra legyőzése. A hydra egy sokfejű szörnyeteg, aki beköltözik Lerna tisztavizű patakjába és mocsarassá változtatja azt. A hydrát nem lehet a megszokott módon legyőzni, három feje van, ha levágnak egyet három másik nő helyette, a vére pedig halálos méreg. Szimbolizálja azt, hogy a

Tovább olvasom »

Inanna alászállása

Ha Perszephoné a görög kultúra alvilágjáró archetípusa, Inanna (akkád nevén Istár) pedig a sumer kultúra hasonló fontos alakja, az egyik legősibb írásban is megmaradt mítoszaival. Inanna többféle női archetipust ötvöz: a menny királynője, a szerelem, a termékenység, a szépség, az élet és a hatalom istennője, még a háborúé is.  Egy

Tovább olvasom »
Dr. Daubner Viktória
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.